Magyar válogatott

NB I: Felcsúton sem nyert a Fradi, tovább várat magára a zöld-fehérek első idei győzelme – videók (csakfoci.hu)

0

I. félidő

A Ferencváros hatalmas meglepetésre egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a Diósgyőr ellen szerdán, a 2. fordulóból elhalasztott összecsapáson, a zöld-fehérek számára így a Puskás Akadémia otthonában adódott volna lehetőség a javításra az év első teljes fordulójában.

Ennek megfelelően mezőnyfölényben is kezdte a mérkőzést Szergej Rebrov csapata, és nem is kellett sokat várni az első lehetőségre: a 10. percben Zubkov sarokkal készítette le lövésre a labdát Tokmacnak, aki 11 méterről a bal sarkot vette célba, de Tóth szögletre ütötte a kísérletet. Továbbra is a Fradi maradt támadásban és nem sokkal később Isael 11 méterről eleresztett lövése ment mellé, majd a 24. minutumban Uzuni bal oldalról érkező beadását Tóth tenyerelte középre, ahol éppen jött Tokmac, de a támadó közeli lövése a felső lécen csattant.

Az utolsó tíz percben a Puskás Akadémia ellentámadásai is veszélyesek voltak. A 36. percben Knezevic vette célba Dibusz kapuját 22 méterről, a lövése egy méterrel suhant el a bal alsó mellett, néhány másodperccel később pedig Dvali labdavesztése után Knezevic ugratta ki szépen Mancét, aki 14 méterről nagy helyzetben lőtt, de a Fradi kapusa bravúrral védte a bal sarokba tartó kísérletet. Az időközben eleredő hatalmas esőben végül meg is szerezte a vezetést a Puskás: egy perccel a szünet előtt Kiss Tamás a 16-oson belül, az alapvonalról adott középre, ahol érkezett Slagveer és közelről a bal sarokba lőtt, 1-0.

Csak Dibuszon múlt, hogy nem kétgólos hátránnyal ment a Ferencváros a szünetre, miután egy gyors kontrát követően középen Kiss Tamás tette ki a labdát a balján érkező Corbunak, aki a 16-oson belül eltolta Botka mellett a játékszert, majd célba vette a bal alsót, de a zöld-fehérek kapusa lábbal nagyot védett.

II. félidő

A második játékrész sem indult jól a Fradi számára, alig telt el pár perc, amikor Somália megsérült egy párharc során, így a brazil középpályás helyét Ihor Haratin vette át. Az 53. percben ismét közel került a második gólhoz a Puskás, ezúttal Knezevic ugratta ki Urblíkot, aki elől becsúszva mentett a kapujából kimozduló Dibusz, de a kapus épp a társára rúgta a labdát, ami onnan Kiss Tamás elé pattant, a felcsúti szélső előtt teljesen üres volt a kapu, de a mellette érkező Blazic remek ütemű becsúszással blokkolni tudott.

Folytatódott a ziccerek sora, ám ezúttal a másik oldalon: az 56. percben Uzuni szöglete szállt át a hosszúra, ahol üresen érkezett Blazic és 3 méterről, senkitől sem zavartatva fejelte mellé a labdát, majd négy minutummal később Zubkov ugratta ki a 16-oson belülre bemozgó Isaelt, aki védője mellett megcsinált egy visszacselt, lövését viszont védte Tóth, a kipattanóra azonban érkezett Tokmac és óriási ziccerben, öt méterről a bal alsó mellé lőtt – nehéz eldönteni, hogy Blazic vagy Tokmac ziccere volt a nagyobb…

Ezután hosszú ideig nem alakult ki folyamatos játék, többnyire a sárga lapos szabálytalanságoké és a cseréké volt a főszerep, így a következő lehetőségre egészen a 80. percig kellett várni, amit ki is használt a Ferencváros. Ekkor Tokmac felrúgásáért végezhetett el szabadrúgást Uzuni 17 méterről, a bal oldalról, tekerése pedig a jobb sarokban kötött ki, 1-1.

A hajrában mindkét csapat ment előre a győztes gól megszerzéséért, ám helyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki, így döntetlennel ért véget a találkozó.

NB I, 17. forduló

Puskás Akadémia–Ferencvárosi TC 1-1 (Slagveer 43., ill. Uzuni 81.)

Puskás: Tóth B. – Szolnoki, Spandler, Joao Nunes, Nagy Zs. – Urblík, Corbu (Plsek, 65.) – Slagveer, Knezevic, Kiss T. – Mance.

FTC: Dibusz – Botka (Gera, 70.), Dvali, Blazic, Heister – Somália (Haratin, 50.), Laidouni (Vécsei, 80.) – Zubkov, Uzuni, Tokmac (Redzic, 80.) – Isael (Skvarka, 80.).

The post NB I: Felcsúton sem nyert a Fradi, tovább várat magára a zöld-fehérek első idei győzelme – videók appeared first on csakfoci.hu.

Hozzászólások

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.