Magyar válogatott

Megerősítve: Kiesőcsapatból érkezett a Loki az első nyári szerzeménye – hivatalos (csakfoci.hu)

0

Csütörtökön délután hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu korábban elsőként előrevetített: a következő idényben a másodosztályban induló Budafok középső védője, Marko Nikolic a DVSC-ben folytatja pályafutását.

Az NB I-be feljutó hajdúsági együttes közleménye szerint a szerb származású, de magyar felmenőkkel is rendelkező védő 1+2 éves szerződést írt alá a klubbal.

Örülök, hogy ilyen nagy múltú, patinás klubhoz szerződhettem, minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében – mondta a dvsc.hu-nak a Loki legújabb igazolása.

Nikolic korábban szerb csapatokban, illetve az ukrán első osztályban szereplő Arsenal Kijevben is futballozott. Tavaly augusztusban igazolta le a Budafok, melynek színeiben 16 élvonalbeli bajnoki, és 5 Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára.

Négyszeres magyar bajnokcsapatnál folytatja az NB I szabadrúgás-specialistája

The post Megerősítve: Kiesőcsapatból érkezett a Loki az első nyári szerzeménye – hivatalos appeared first on csakfoci.hu.

Hozzászólások

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.