Magyar válogatott

A román sajtó ugyanazt a játékost hozta hírbe a Vidivel és a Puskás Akadémiával (csakfoci.hu)

0

Remekül kezdett a múlt hétvégén rajtoló román élvonalbeli bajnokságban a Dinamo Bukarest 23 éves labdarúgója, Deian Sorescu, aki jobbhátvédként mesterhármast jegyzett az FC Voluntari elleni 3-2-re megnyert találkozón.

A gsp.ro információja szerint Sorescu már eddig is több csapat figyelmét felkeltette, az előző hónapban pedig egy konkrét ajánlat is érkezett a jobb oldalon védőként és középpályásként is bevethető labdarúgóért, a lengyel Legia Warszawa 350 ezer eurós ajánlatot tett – plusz 50 ezer euró is szerepelt az ajánlatban bónuszok érvényesülése esetén -, amit azonban a bukaresti klub visszautasított, miután állítólag 1 millió euró alatt nem hajlandóak megválni az egyik legjobb játékostól.

A lap úgy tudja, Magyarországról is akad érdeklődő,

információjuk szerint a MOL Fehérvár FC és a Puskás Akadémia is szívesen látná soraiban a gólerős szélsőt.

A klubvezetés azonban állítólag próbálja maradásra bírni a szélsőt, akit Dario Bonetti vezetőedző biztosított arról, hogy ha továbbra is az edzésekre és a mérkőzésekre koncentrál, akkor a későbbiekben segíthet neki összehozni egy olasz első- vagy másodosztályú szerződést, hiszen a tréner nagy kapcsolatrendszerrel rendelkezik Olaszországban.

Vidi: Korábbi NB I-es légiós is a kiszemeltek között

The post A román sajtó ugyanazt a játékost hozta hírbe a Vidivel és a Puskás Akadémiával appeared first on csakfoci.hu.

Hozzászólások

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.