Bajnokok Ligája - Európa Liga

BL-selejtező: Ludogorec – Ferencváros 0-0 (rangado24.hu)

0

A Ferencváros 15 év után tudott ismét nyerni a Bajnokok Ligája selejtezőjében, amikor a párharc első mérkőzésén 2-1-re legyőzte hazai pályán a Ludogorecet. Ez volt a munka első fele, és a nehezebb része alighanem most jön, amikor az idegenbeli visszavágón már a továbbjutás lesz a tét.

Márpedig a Ludogorec hazai pályán nagyon erős, ahogy az MTI előzetesében írta,

az előző szezonban mindössze háromszor kapott ki otthon, egyszer-egyszer a bajnokságban, a kupában és az Európa-liga csoportkörében.

A Fradi elleni múlt heti mérkőzés óta pedig egy tétmeccset is lejátszott, a bajnokságban 2-0-ra verte a Carszko Szelót.

Az FTC-nek továbbra is van két nagy hiányzója, nem tartott ugyanis a csapattal Isael és Nyikolaj Szignjevics sem – ők még az előző klubjukból hoztak magukkal eltiltást. A Ludogorec oldalán visszatért a Madagaszkárral az Afrika Kupát megjárt Anicet Abel, igaz, a középpályás a kispadon fog kezdeni.

Az már biztos, hogy a párharc továbbjutója a máltai FC Vallettával találkozik a selejtező második körében. A párharc vesztese az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában folytathatja, ahol az izlandi Valur Reykjavík vagy a szlovén NK Maribor vár majd rá.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. kör, visszavágó

Ludogorec Razgrad (bolgár) – Ferencváros 0-0

 

Ludogorec: Renan – Ikoko, Terzijev, Moti, Nedgyalkov – Goralski, Gyakov – Intima, Marcelinho, Tchibota – Swierczok

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ignatenko, Haratin – Skvarka – Zsubkov, Priskin, Tokmac

Gólszerző:

Sárga lap:

Piros lap:

Az első mérkőzést 2-1-re nyerte meg a Ferencváros.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzászólások

Szóljon hozzá