Bajnokok Ligája - Európa Liga

Bajnokok Ligája-elődöntő: Real Madrid-Chelsea 1-1 (rangado24.hu)

0

A szuperligás felbolydulás után két érintett csapat, a Real Madrid és a Chelsea részvételével elkezdődik a Bajnokok Ligája elődöntője. Bár két meghatározó klubról van szó, meglepő módon ez mindössze a negyedik találkozójuk lesz az európai kupaporondon, a Bajnokok Ligájában ráadásul az első. 1971-ben a KEK-döntőben találkoztak, akkor az újrajátszást követően az angolok győztek, ahogy 1998-ban az európai Szuperkupa is az övék lett.

Kapcsolódó
Mi fogja vajon megmenteni az európai futballt, ha nem a Szuperliga?

Az elitklubok tulajdonosai csúnyán befürödtek az előkészítetlenül bedobott Szuperliga ötletével, de súlyosan téved, aki azt hiszi, immár az UEFA van nyeregben – a futballpiramis alapjait kikezdő problémákra ugyanis senki másnak nincsen érdemi válasza.

A nagyobb hiányzók a spanyoloknál vannak, a csapatkapitány Sergio Ramos a kispadra sem tudott leülni, mint ahogyan az alapemberek közül Ferland Mendy és Lucas Vázquez is sérült, Fede Valverde pedig koronavírus miatt hiányzik. Ugyanakkor Eden Hazard már ott van a meccskeretben. A Chelsea oldaláról egyedül Mateo Kovacic hiányzik.

Van magyar érdekeltség is, londoniak menedzserének, Thomas Tuchelnek ugyanis Lőw Zsolt a segítője.

A másik ágon majd a PSG és a Manchester City játszik egymással, ott az első mérkőzést szerdán rendezik.

Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés

Real Madrid (spanyol) – Chelsea (angol) 1-1 (1-1)

 

Real Madrid: Courtois – Militao, Varane, Nacho – Carvajal, Modric, Casemiro, Kroos, Marcelo – Benzema, Vinicius Junior

Chelsea: Mendy – Christensen, Silva, Rüdiger – Azpilicueta, Kanté, Jorginho, Chilwell – Pulisic, Werner, Mount

 

Gólszerző: Benzema (29.) illetve Pulisic (14.)

Sárga lap: Vinícius Junior (27.), Kroos (60.) illetve Pulisic (38.)

Piros lap:

The post Bajnokok Ligája-elődöntő: Real Madrid-Chelsea 1-1 first appeared on Rangadó.

Hozzászólások

A hozzászólások nincsenek engedélyezve.